Kategória: Uncategorized


A mashable.com látványos infografikán tette közzé az Egyesült Államok beli és nemzetközi SMS küldéssel és SMS fogadással kapcsolatos gyűjtéseit. A vonatkozó cikk megemlíti, hogy még az okostelefonok elterjedése mellett is az SMS küldés a legmeghatározóbb mobil digitális kommunikációs eszköz minden korosztályban.



A Magyar Postából, a Magyar Villamos Művekből és az MFB Investből álló konzorcium indíthat új mobilszolgáltatást, miután a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság pályázatán rádiófrekvenciát nyertek el.

A hatóság (NMHH) tavaly nyáron hirdette meg a mobilszolgáltatásra alkalmas 900 megahertzes frekvenciák árverését december 12-i határidővel. A különböző blokkokra vonatkozó eljárások január 5-én illetve 6-án léptek ajánlattételi szakaszba.

Az NMHH január eleji döntése értelmében a Magyar Telekom Nyrt., a Telenor Magyarország Zrt., a Vodafone Magyarország Zrt., valamint a Magyar Posta Zrt.-Magyar Villamosművek Zrt.-MFB Invest Zrt. konzorcium nyújtott be alakilag érvényes, így árverési nyilvántartásba vehető jelentkezést.

A közlemény szerint a romániai illetékességű RCS&RDS S.A. társaságnál a dokumentáció előírásaiban szereplő, a jelentkező által irányított társaságok piacfelügyeletidíj-tartozására vonatkozó feltétel nem teljesült. Míg a vietnámi székhelyű VIETTEL Group által benyújtott jelentkezés több súlyos – hiánypótlás útján már nem orvosolható – formai hiányosságot tartalmazott.

Az NMHH korábbi közleménye szerint a frekvenciaárverés legfontosabb célja egy negyedik mobilszolgáltató piacra lépésének lehetővé tétele volt a verseny növelése céljából. A nyertes konzorcium azonban az 1800 és 2100 megahertzes frekvenciasávokból is vásárolhat blokkokat.

A konzorcium frekvenciái mellett a hatóság további sávok használati jogát is elárverezte, ezeken a már piacon lévő szolgáltatók, a Telenor, a T-Mobile és a Vodafone bővíthetik mobilinternet-szolgáltatásuk lefedettségét.

Az új mobilszolgáltatóként megjelenő konzorcium összesen nettó tízmilliárd forintot fizetett a mobilszolgáltatás beindítására használható frekvenciák használatáért, míg a Vodafone 15 milliárd 666 millió forintot, a Telenor 7 milliárd 285 millió forintot, a T-Mobile pedig 10 milliárd 923 millió forintot ajánlott fel – közölte az NMHH.

A Magyar Telekom ez eredményhirdetést követően az MTI-vel közölte: tovább vizsgálja, hogyan aknázhatók ki leghatékonyabban és az ügyfelek részére a legelőnyösebben a rendelkezésére álló erőforrások és az új lehetőségek. Különös tekintettel a valódi mobilszélessáv és a negyedik generációs 4G/LTE mobilinternet szolgáltatások fejlesztésére és kiterjesztésére.

A Vodafone Magyarország sajtóosztályán elmondták, hogy a tender végeredménye is hozzájárul a finisben lévő 2G és 3G hálózat megújításához. Az új frekvenciák révén a társaság a mobil-szélessávot olyan településekre is ki tudja terjeszteni, ahol jelenleg semmiféle szélessávú internet nincs, ezáltal hozzájárulva Magyarország digitális fejlődéséhez.

A Telenor Magyarország közleménye szerint a társaság az árverésen a gazdaságilag ésszerűnek tartott áron vásárolt frekvenciát további fejlesztésekhez használja fel.



1992. december 3-án a Vodafone hálózatán küldték el az első rövid szöveges üzenetet.

1992. december 3-án küldték el az első rövid szöveges üzenetet, ismertebb nevén SMS-t az angol Vodafone GSM-hálózatán keresztül – csupán két szóból állt: Merry Christmas. Az SMS a Short Message Service szóhármas rövidítése, mely magyarul nagyjából annyit tesz: rövidüzenet-szolgáltatás. Az elképesztően elterjedt és sikeres szolgáltatás technológiája egyébként 27 éves, az üzenetek küldésére alkalmas rendszerek már 1984-ben is léteztek, papíron legalábbis.

A szabványt és annak pontos specifikációját az 1980-as években kezdték el meghatározni, többek között azt is, hogy egy üzenet milyen hosszú legyen. Az ötletgazdának tekinthető Friedhelm Hillbrand a Los Angeles Times munkatársainak pár éve elmesélte, hogy miért pont 160 karakter lett az üzenetek hossza. Hillebrand az említett időszakban a távközlési szabványokért felelős intézetnél (ETSI) dolgozott, ahol a még igen fiatal mobiltelefonálás új szabványait igyekeztek kialakítani. A szöveges üzenetek továbbításának ötlete már korábban felvetődött, s azt igyekeztek meghatározni, hogy milyen módon, mekkora adatmennyiség legyen az előírás.

Hillebrand volt a vezetője a nem hangalapú szolgáltatásokat felügyelő bizottságnak, mely az egész világ számára készített előírásokat, s ők alkották meg az SMS alapvető szabályait. Közvetítő csatornának az akkor már létező másodlagos, metaadatok átadására szolgáló adatvonalat alkalmazták, melyet nem használtak fel a hangtovábbításra, mivel itt volt még szabad kapacitás, s ehhez kellett szabniuk a lehetséges SMS-méretet.

Először 128 karakter mellett döntöttek, de már kezdetben úgy ítélték meg, hogy ez kevés lesz, ezért kibővítették még 32-vel. Sokan még ekkor is szkeptikusak voltak, hogy ez a kis terjedelem elegendő-e egyáltalán bármire is, de Hillebrand saját, nem igazán tudományos kísérletei és kutatásai alapján amellett érvelt, hogy bőven.

Két érvet hozott fel mellette. Az egyik, hogy a postai levelezőlapokra átlagosan 150 karakternyi szöveget írnak a levelezők. A másik, hogy egy kimerítőnek nem nevezhető, ám alapos vizsgálat azt mutatta, hogy a telexgépek adta lehetőségeket a felhasználók kevéssé használják ki, s jellemzően rövid, körülbelül 150 karakter hosszúságú üzenetek továbbítására használják az egyébként ilyen szempontból korlátok nélküli technológiát (akárcsak manapság az e-mailek esetében).

Hillebrand egyébként egyedül, bonni otthonában írógépen is próbálgatta, hogy lényeges mondatok, kérdések, válaszok vajon milyen hosszúak, s újra csak azt kellett látnia, hogy a 160 karakter elegendő. Persze még maradtak további kételyek, mivel akkor még nem voltak QWERTY-billentyűzetek, s Hillebrand a mai napig nem érti, hogy vajon hogyan lett az SMS a beviteli mód nehézkessége (egy gomb, sok karakter) ellenére ilyen népszerű, s csodálattal nézi a billentyűzetet villámgyorsan kezelő kamaszokat.

Piackutatók szerint az SMS-forgalom 2010-ben világszerte 114,6 milliárd dollárnyi (25 billió forint) bevételt generált. A prognózisok úgy számolnak, hogy a következő öt évben 726 milliárd dollárnyi bevétele származik majd a szöveges üzenetekből a szolgáltatóknak.

(http://itcafe.hu)



Örömmel jelentjük be, hogy elindult az azonnali feltöltés lehetősége bankkártyás fizetéssel (VISA/MC/AMEX), vagy PayPal számláról a Bip Kampánynál.

Ha az utalásnál gyorsabb megoldást keres, használja az azonnali feltöltés lehetőségét a Pénzügyeim oldalon és a bankkártyával elutalt összeg azonnal jóváírásra kerül.

Kellemes SMS küldést!




Európa és az Egyesült Államok után a japán piacra viszi el a mérést a kutatócég.

Japánban is bevezeti MobiLens mérését a comScore. Az ázsiai piac ezzel az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Olaszország és Spanyolország mellé csatlakozik be.

A szolgáltatás keretében a comScore a japán mobilfelhasználók demográfiáját, fogyasztói magatartását és eszközellátottságát vizsgálja. A piacra lépés logikus volt, hiszen az ázsiai országé az egyik legfejlettebb mobilpiac.

Júniusban majd 60 millió japán böngészett mobilján, ami a teljes mobil közönség 59,3 százaléka. Mobil alkalmazást pedig 42,6 millióan használtak (42,3%). E-mailt a mobilfelhasználók 54 százaléka olvasott telefonján, az időjárást pedig 34,1% nézte meg így. A mobil keresés a felhasználók harmadát mozgatta meg, híreket és sportinformációkat kb. 20% böngészett mobilján. A japán turista sztereotípiáját magunk elé idézve az sem meglepetés, hogy 63% használta júniusban mobiltelefonját fényképezésre. Az SMS küldés 40,1 százalékot mozgatott meg, a tévé vagy videótartalom nézése pedig 22 százalékos arányt ért el.



SMS-ben értesítenék a katasztrófahelyzetekről a nyilvános szabadtéri rendezvények résztvevőit – erről az elképzelésről kezdeményezett egyeztetést a mobilszolgáltatókkal Bakondi György, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője.

A tanácskozás után a tábornok elmondta: a közelmúltban egy mezőhegyesi eseményen több ember és állat megsérült, emellett súlyos anyagi kár is keletkezett, mert a közelgő jégesőről nem tudták időben értesíteni a lovasnap vendégeit. Ha a riasztást a helyszínen tartózkodók mobiltelefonjára elküldhették volna, szerinte mindenki időben fedett helyre mehetett volna.

A rendkívüli időjárásról a meteorológiai intézet jelenleg az OKF főügyeletét értesíti, ahonnan a katasztrófavédelem megyei ügyeletét riasztják, majd a jelzést a rendőrségnek és a mentőknek, valamint a helyi védelmi bizottsághoz továbbítják. Ott azonban munkaidőn kívül nincs ügyelet, ezért a katasztrófavédelem gyakran csak késve értesülhet a beavatkozást igénylő helyzetekről. Bakondi ezért a mobilszolgáltatók segítségét kéri. Miután a maroktelefonok pillanatnyi helyét a rendszer képes azonosítani, a főigazgató szerint nincs akadálya annak, hogy egy adott körzetben tartózkodókat automatikus SMS-ben értesítsenek az időjárási veszélyekről.

Bakondi hangsúlyozta: valamennyi szolgáltató kész az együttműködésre, a jogi, technikai és pénzügyi kérdések tisztázása érdekében azonban szakértői szinten további egyeztetést látnak szükségesnek. Így arra a kérdésünkre, hogy az esetleges többletköltséget ki viselné, a főigazgató óvatosan csak annyit mondott: állami forrásokra aligha lehet számítani.

A mobilszolgáltatók nyitottak a főigazgató kezdeményezésére, s megvizsgálják, mi valósítható meg mindabból, amit felvázoltak nekik – tudtuk meg a cégektől. A tömeges – akár több százezer – SMS gyors kiküldése a mai műszaki feltételek mellett valóban megoldható, ám a szolgáltatók hangsúlyozták: a konkrét igények alapján kell megvizsgálni a technikai lehetőséget, s azt is, annak milyen pénzügyi vonzata van, hiszen egy ilyen rendszer komoly fejlesztői munkát igényel. Ennek érdekében mindhárom mobilcég delegál képviselőt abba a munkacsoportba, amely a konkrét technikai megvalósításon dolgozik majd, s ezzel párhuzamosan a házon belül is felmérik a lehetőségeket. A szolgáltatók azonban egyelőre csak az általánosságok szintjén nyilatkoztak, a részletekről ugyanis a terv ilyen kezdeti fázisában szerintük korai beszélni.



Új típusú mobilbanking SMS értesítéseknek köszönhetően, 2015-re a pénzintézetek üzeneteinek mennyisége várhatóan megháromszorozódik és éves szinten eléri majd a 90 milliárd darabot– ez mobilbankos ügyfelenként kétnaponta egy üzenetet jelent.

Erről számol be a Juniper Research egy friss tanulmánya, amely a mobilbanking szolgáltatókkal és a bankokkal készített interjúk alapján azt a következtetést vonta le, hogy van még feltáratlan lehetőség a banki üzenetek terén, az egyenlegértesítőkön túl is. A bankok igyekeznek kiaknázni ezeket a lehetőségeket annak érdekében, hogy meggyorsítsák az ügyfél-kommunikációt az olyan szolgáltatások igénylésekor, mint például a hitelek vagy jelzálogok.
A mobilbankingról készült jelentés szerzője, Howard Wilcox elmondta: „Kutatásunkból kiderült, hogy az üzenetküldés abszolút nyerő megoldás a bankok számára. Jelentősen javíthatják ügyfélszolgálatuk pozícióját, ugyanakkor megspórolhatják a call centereken keresztül érkező megkeresések feldolgozásának költségeit. „
Ugyanakkor, a jelentés arról is beszámolt, hogy sok bank még most sem használja ki teljesen az SMS adta lehetőségeket. Az értesítő-jellegű üzenetek fejlesztése mögött húzódó stratégia lényege, hogy az ügyfeleket az önkiszolgálásra biztassa, úgy, hogy az információkat a mindenki számára ismert SMS-ek biztosítják.
A tanulmányból kiderül az is, hogy a bankok több mint 80%-a kínál valamilyen szintű mobilbanking szolgáltatást. 2015-re várhatóan Nyugat-Európában lesz a legmagasabb a szolgáltatás penetrációja, de a tranzakció-jellegű mobilbanking-használat is az SMS-éhez hasonló növekedést produkál majd, a becslések szerint.
A tanulmányt a Juniper saját kutatása alapján készítették, melynek során 77 bankot vizsgáltak meg számos régióból, meghatározva az SMS, a mobilböngészők, az okostelefon alkalmazások és egyéb, pl. Java alkalmazások népszerűségét is.
(Forrás: DMI)



Az sms-marketing és -hírszolgáltatás jövője

Ki gondolta volna, hogy amikor már bárhonnan tudunk telefonálni, a hagyományos távirathoz hasonlóan betűket fogunk pötyögni egy kis masina billentyűin?

Az sms a mobiltelefonok legnagyobb sikerágazata, és a jövője még jelenénél is ragyogóbb – derül ki a Frost&Sullivan marketing-tanácsadó cég felméréséből. 2002-ben Angliában a szolgáltatók bevételük mintegy tíz százalékát nyerték a szöveges üzenetek továbbküldéséből. Ez lehet, hogy nem tűnik soknak, de jóval fölötte van az előzetes várakozásoknak. A piaci várakozások szerint az elkövetkező négy évben ismét megduplázódhat a forgalom. Ez 2006-ra évi 365 milliárd, azaz napi egymilliárd sms-t jelentene csak Nyugat-Európán belül! 53

Az sms felhasználása a marketingben várhatóan növekedni fog. Egyrészt a már kipróbált alkalmazásokat széles körben fogják használni, másrészt bővülni fog az alkalmazások köre, a felhasználás területe. Az integrált marketing a különböző funkciók (ügyfélmenedzsment, promóció, termékmenedzsment, marketingkutatás) együttműködését, illetve a különböző részlegek (a marketing és a többi szervezeti egység) magas szintű koordinációját jelenti. A marketingmegoldások terén a fejlődést előmozdító fő tényező a vevők igényeinek, szükségleteinek megértése (függetlenül attól, hogy azok már konkrétan is megjelentek, vagy még csak látens formában léteznek). Az integrált marketingen keresztül pontosabbá válhat a cégpiac meghatározása, a vevői szükségletek feltárása, illetve a még meg nem fogalmazott igények kielégítése.

Az előrejelzések szerint jó néhány évig pötyögjük még az sms-eket. Akkor is csak lassan szorulnak háttérbe, mert mellettük fotókat és videókat fogunk küldözgetni – az új készülékekkel már most is használható – multimédiás üzenetküldés segítségével. A mobil-szövegesüzenet azonban ettől nem tűnik el, mint ahogy az e-mail sem tűnt el a képek és a mozgófilmek internetes továbbítása mellett. A mobiltelefon területén a technológiai fejlesztők és szabványalkotók munkája nyomán indult útjára az mms (multimedia messaging solution). E tanulmányban az m-marketing fogalma alatt általában az sms-marketinget tárgyaltuk. A képek küldésére is alkalmas mobilkommunikációs eszközök elterjedése nyomán ennek megfelelően várható az mms-marketing, a képek küldését felhasználó mobilmarketing térhódítása.

Az egyik legdinamikusabban fejlődő m-szolgáltatás az sms-ekben adott tartalomszolgáltatás lehet. Előrejelzések szerint 2006-ra minden száz sms-ből hetet a hírügynökségek és -portálok küldenek majd 54. Emellett, ahogy manapság egyre több napilapnak és egyéb újságnak van on-line elérhető weblapja, úgy várhatóan lesz megrendelhető napi hírküldő szolgáltatása is. A mobilos tartalomszolgáltatók a mobiltársaságokkal való jövedelemmegosztásban reménykedhetnek – elvégre az üzlettel mindkét fél jól jár.

A kreatív marketinget – ezen belül a mobilmarketinget – alkalmazó szervezetek megjelenhetnek olyan új megoldásokkal, amelyekkel nem pusztán kiszolgálják a piacot, hanem piacot teremtenek 55. Ez nemcsak piaci szervezetekre, hanem az állami intézményekre és a nonprofit szektor intézményeire is vonatkozik. A mobilkommunikáció, ezen belül az sms tartósan életünk részévé vált.

Következtetések: mobil-tartalomszolgáltatási lehetőségek az állami intézmények és a nonprofit szervezetek számára

A piac mai tendenciáit figyelve egyelőre semmi nem utal a szöveges üzenet eltűnésére, sőt, éppen ellenkezőleg, egyre inkább része életünk civil, politikai és személyes terének egyaránt 56. A kommunikáció stratégiai szemlélete ezért azt kívánja, hogy az üzleti szektor mellett a két másik nagy társadalmi terület, a közszféra és a nonprofit szektor szervezetei is tudatosan szőjék mobilkommunikációs hálójukat.

Ennek eszköze lehet az sms-tartalomszolgáltatás alkalmazása az állami és a non-profit szektor számos területén. Itt egyfelől az m-marketing módszereinek átvételére, a másik két szektor sajátosságaihoz való átdolgozására gondolhatunk. Az ügyfélkör-építés, a lojalitásmegerősítés, a márkaépítés a másik két szektor számára is lefordítható, értelmes és hasznos közösségépítési módszerek. Ugyanígy, az sms-ben nyújtott rendszeres vagy alkalmi hír- és információszolgáltatás is számos módon hasznosulhat az állami és a nonprofit szektorban.

Nézzünk néhány példát a felhasználás területeire.

Az önkormányzatok sms-ben küldhetnek értesítést a helyi rendeletekről, az önkormányzati testületi ülések időpontjáról és napirendjéről, a testület döntéseiről, a képviselők fogadóóráiról, a polgármester munkájáról, a hivatal nyitva tartásáról, az ünnepségekről, a helyi lap megjelenéséről, a helyi tévé(k) és rádió(k) műsorairól stb. Emellett a testületek sms-ekben a helyi közvéleményt is szondázhatják döntés-előkészítési helyzetekben, és nyilvános sms-számot működtethetnek a közérdekű bejelentések számára. Kérésre helyi iparosok, vállalkozások adatait is kiküldhetik a szolgáltatást keresők számára. A balesetekről, a forgalmi dugókról, a tömegközlekedési fennakadásokról való tájékoztatás újabb alkalmazási lehetőséget jelent 57.

Az állami szervezetek, intézmények közül itt a kulturális intézményeket emeljük ki. Ahogyan ma egyes profitorientált zenés szórakozóhelyek elindították sms-marketing-szolgáltatásaikat, a kulturális intézmények közönségének rendszeres informálása ugyanúgy hasznos lehet a látogatók számának növelésére és lojalitásának, érdeklődésének megtartására. A (művész)mozik és a színházak műsoraikról, bemutatóikról, a múzeumok megnyitóikról, kiállításaikról, a művelődési házak tanfolyamaikról és egyéb programjaikról küldhetnek rendszeresen szöveges üzenetet. A törzsközönségnek mindehhez akciókat, kedvezményeket is ajánlhatunk, illetve az sms-szolgáltatást törzslátogatói (vagy például a filmklubhoz tartozó) privilégiumként ajánlhatjuk.

Ugyanígy, a nonprofit szervezetek (egyesületek, alapítványok) közösségépítése részben követheti a fogyasztói lojalitás megerősítésének üzleti technikáit, a közösségépítés marketingmódszereit. Az sms olcsó és hatékony eszközt adhat a fontos eseményekről szóló hírek, a szervezet profiljába vágó üzenetek továbbításához. Végül a társadalmi mozgalmak – a vírusmarketing logikájának alkalmazásával – az sms-t a rendezvényekre való meghívásra, „riadólánc” megszervezésére, tüntetésekre való mozgósításhoz használhatják a tagság és a szimpatizánsok körében.
(forrás: www.mediakutato.hu)



A Transverse közzétette vezeték nélküli és mobil-iparágra vonatkozó kutatását, melyből többet megtudhatunk az előfizetők telefonhasználati szokásairól és arról, hogy milyen mértékben hajlandóak reklámokat megtekinteni cserébe előfizetésbeli kedvezményekért.

A Transverse által kezdeményezett, az iGR marketingstratégiai tanácsadó cég által levezényelt kutatás a mobil- és a vezeték nélküli szektorra koncentrálva, 810 fő 18 és 65 év közötti előfizető válaszain alapul. Az eredmények szerint a válaszadók nagy része befogadó a mobilreklámokkal szemben. 56%-uk állította, hogy hajlandó lenne hirdetéseket megnézni telefonján, ha ezért cserébe 25-50%-os engedményt kapna havi számlájából.

A kutatásból kiderült továbbá:

* A 35 év alatti mobilosok a legbefogadóbbak a reklámokkal szemben némi engedményért cserébe.
* A fiatalabb, 18-25 éves korú előfizetők, akik nagyobb mértékben használják a szöveges üzeneteket, inkább ennél a szolgáltatásnál, míg a hanghívásokat előnyben részesítő 26-44 éves korúak inkább a beszéd alapúaknál érvényesítenék a kedvezményeket.
* A megkérdezettek 46%-a szerint 25-50%-os engedmény a havi számlából már elegendő lenne ahhoz, hogy engedélyezzék a szolgáltatóknak a keresési, e-mailezési és SMS-ezési szokásaikról, és földrajzi helyzetükről történő adatgyűjtést – ez persze nem vonatkozik az üzenetek szöveges tartalmára.

„A mobilreklámnak számos formája van, és az általános vélekedés szerint tolakodó. De amikor felkínáljuk az előfizetőknek a lehetőséget, hogy reklámokat kapjanak, és elérhetővé tegyék telefonhasználati szokásaikat némi engedményért cserébe, a mobilreklám nagyon is jól targetálható és magas hatékonyságú lehet” – mondta Iain Gillott, az iGR elnöke. „A kutatás eredményei azt jelzik, hogy a fogyasztók nyitottak a nem hagyományos mobilreklám modellekre is.”

„A jelen gazdasági helyzetben a fogyasztók igyekeznek minden módon csökkenteni havi kiadásaikat” – mondta Jim Messer, a Transverse vezérigazgatója és elnöke. „Ha egy szolgáltató képes úgy ösztönözni előfizetői bázisát, hogy értékesebb kapcsolatot hozzon létre a felhasználók, a márkák, a kereskedők és a média cégek között, az előfizetők jelentős kedvezményekben részesülhetnek, a hirdetők pedig remekül tudják targetálni üzenetüket. A vezeték nélküli szolgáltatók számára pedig ez olyan bevételt jelent, mely segít a nyereségesség fenntartásában. Mindez a korszerű OSS technológiának köszönhető”.
(Forrás: DMA)



A nemrégiben lezajlott Internetes Világkereskedelmi Kiállításon a szakemberek a mobilmarketinget méltatták, melynek erőssége pont abban rejlik, hogy korlátozott terjedelmű tartalmat küldhetünk vele a fogyasztóknak.

A mobilmarketing eredményes eszköz lehet arra, hogy a vásárlókkal éreztessük, különlegesek a számunkra – véli egy szakértő. Marcus Hyett, a Txtlocal munkatársa szerint az, hogy az SMS hossza csupán 160 karakter, azt vonja magával, hogy a címzett az egész üzenetet elolvassa. A szakértő szerint azzal, hogy nem kell sokat görgetni az olvasáskor, a cégek kivédhetik, hogy üzenetüknek csupán az elejét olvassák el.
„Az SMS-ekben bármit írhatunk fogyasztóinknak, ami miatt különlegesnek érzik magukat. Fontos viszont, hogy az optimális időpontban küldjük el az üzenetet.”
Gowri Shankar, a SinglePoint ügyvezetője nemrégiben szintén kiemelte a szöveges üzenetküldés előnyeit a mobilos alkalmazásokkal szemben, mivel ezekkel szélesebb közönség érhető el.
(Forrás: DMA UK)