2008 első felében 14,8 milliárd dollárra emelkedtek a mobilos adatforgalomból származó bevételek a CTIA szerint. Ez 40%-kal magasabb érték, mint a 2007 első félévében jelentett 10,5 milliárd dollár.

A mobil adatforgalom immár a teljes mobilos bevételek egyötödét teszi ki. A szöveges üzenetküldés jól magyarázza a mobil adatforgalomban történt ugrásszerű növekedést. A CTIA szerint az amerikaiak csak 2008 júniusában 75 milliárd szöveges üzenetet küldtek el. Az SMS-küldés annak a tendenciának a része tehát, mely arrafelé vezet, hogy a telefonnal nemcsak hívásokat kezdeményezhetünk.

„Egyre többen használják a vezeték nélküli technológiát az Internet elérésére, fényképek készítésére, térképek letöltésére a mobiljuk segítségével” – fogalmazott Steve Largent, a CTIA vezérigazgatója egy közleményben.

A hirdetők számára ez nem azt jelenti, hogy minden kampánynak tartalmaznia kell SMS-marketinget is. Az ExactTarget által 2008 februárjában végzett felmérésből kiderült, hogy az amerikai internetezők, akik beleegyeztek a kereskedelmi célú üzenetek fogadásába, csupán 1%-a kapta volna szívesen az információt szöveges üzenet formájában.

A felhasználók azonban, különösen a fiatalabbak, maguktól is SMS-eznek, ha szeretnék megosztani másokkal is kedvenc termékeikkel kapcsolatos tapasztalataikat.

A BIG Research által tavaly megkérdezett 18-24 éves kor közöttiek több mint 30%-a állította, hogy az online keresés után nagy valószínűséggel használja az SMS-t arra, hogy többet megtudjon a termékről, szolgáltatásról vagy márkáról.
(Forrás: eMarketer)

« »