Egyre gyakoribb, hogy az üzletláncok vásárlókörük számára sms-értesítést küldenek árleszállításaik kezdetéről, akciókról vagy új üzlet nyitásáról. Erre Magyarországon is van már példa (Mexx divatáru, B&J sportüzletlánc). Egyes szórakozóhelyek ugyancsak bevezették, hogy értesítést küldenek aktuális programjaikról (szintén magyar példa a Dokkbistro és a Baarpult gyakorlata).
Angliában a Costa Coffee sms-központú kampányt indított (körülbelül 30 ezer font értékben), hogy népszerűsítse új jeges kávéját (Gelatte ice-blended coffee). Olyan sms-alapú vouchert küldtek szét, amelyet az sms bemutatásával bármelyik londoni üzletükben be lehetett váltani az említett italra. Mivel az sms továbbküldhető, a kampány – láncreakciót kiváltva – a továbbküldött sms-üzenetekkel megsokszorozta azok számát, akikhez eljutott a vouchert tartalmazó sms, így további forgalmat generált az időközben már nekilendült értékesítésben is. Ez a kampány erőteljesen előmozdította az értékesítést, emellett a termék bevezetése során jelentősen növelte az ismertséget is. Az Amerikai pite 2 című amerikai film nézettségének növelése érdekében a forgalmazó sms-kampányt indított, amelynek célcsoportját a 16–35 év közötti férfiak alkották.
A Coca-Cola 2003 őszén Magyarországon indított sms-akciót. Mindenki, aki például Coca-Cola Light üdítőitalt vásárolt, elküldhette sms-ben a kupak belsejében található azonosítószámot. Erre rögtön válasz-sms-t kapott arról, hogy nyert-e. Ez jó példa arra, hogyan lehet tömeges adatbázist építeni sms útján – a kulcs az önkéntes bejelentkezés és a visszacsatolás.
Ehhez hasonló programot futtatott 2003-ban a Procter&Gamble, amelyben a vonalkódszámokat sms-ben visszaküldő fogyasztók közül minden ötvenedik nyert, a többiek között pedig nyereményeket sorsoltak ki. Az akció négy országban zajlott egyszerre: Magyarországon, Horvátországban, Csehországban és Szlovákiában.
Magyarországon szokatlanul hosszú, öt hónapig tartó sms-alapú kampány szolgálja egy új sör bevezetését. A Borsodi Bivaly sms-promóciójában (a 2004. április 5-től augusztus 31-ig tartó kampányban) a 2003-ban bevezetett sör hátcímkéjén található kód beküldésével lehet nyerni. A „Van már saját bivalyod?” promóció mobiltechnológiai hátterét biztosító cég rendszere a beküldött kódokat azonnal automatikusan kiértékeli, és a szoftver megfelelő válasz-sms-t küld vissza. A közel öt hónapos játék időtartama alatt 5000 ajándék talál nyertesre .
Egy két hónapig tartó mobil interaktív kampány, amelyet a Dunkin Donuts fánkok értékesítésének növelése céljából folytattak 2002-ben Olaszországban, az első három hét alatt kilenc százalékpontos növekedést eredményezett az értékesítésben, a kampány megvalósításában részt vevő cégek szerint. A kampány során a vásárlók kuponokat kaptak a Dunkin Donuts termékeire, ha az értékesítési helyeken kitett, illetve bemondott reklámokra válaszoltak a mobiltelefonjuk segítségével. Mivel nem az akciót küldték szét sms-ben, hanem a vásárlóknak kellett az sms-t küldeni, így a Dunkin Donuts nem kockáztatta, hogy kéretlenül kapjon valaki nem kívánt üzenetet, és ezzel megóvta jó hírét ügyfelei körében. Ez az akció az értékesítés ösztönzésén túl a márkaépítésben is szerepet játszik.
Sms küldésével elvileg a különböző napi- és hetilapokra is elő lehet fizetni. Ez a rendszer technikailag kivitelezhető, de még nem alkalmazzák hazánkban, azonban a Ringier kiadó már készül a bevezetésére. Itt az értékesítésösztönzést a szolgáltatáshoz való hozzáférés megkönnyítése jelenti. Az előfizetés egyszerűsége más területeken is fontos érv lehet a mobiltelefon és az sms alkalmazása mellett.
A fenti példák azt illusztrálják, hogy az sms használható akciók, események népszerűsítésére, rövid távú értékesítési célok megvalósítására. Különösen igaz ez a gyorsan mozgó fogyasztási cikkek (fast moving consumer goods, azaz FMCG termékek) esetén. Egy sikeres akció azonban, amelynek elsődleges célja az értékesítés előmozdítása, hosszabb távon közvetve támogatja a márkaépítést, az ügyfélkör kialakítását és az ismertség növelését is.
(forrás: Sükösd Miklós – Erdős Ildikó: Mobilmarketing, -hírszolgáltatás és -közösségépítés; az sms-tartalomszolgáltatás trendjei)
« Mobilmarketing aranyszabályok Az sms mint stratégiai kommunikációs eszköz »