Az átlagos amerikai mobilos több SMS üzenetet küldött és kapott, mint amennyi hívást bonyolított 2008 második negyedévében, állítja a Nielsen. Ez volt sorozatban a második olyan negyedév, melyben az üzenetforgalom meghaladta a hívásokét.

Habár a kutatás a növekvő mobilos adatforgalmat jelzi, a kétféle kommunikáció nem teljesen összehasonlítható. A felhasználók általában több információt osztanak meg egymással hívás közben, mint egy üzenetben, így a szöveges „párbeszédekhez” több üzenet szükséges. Emellett az egyik folyamatos, a másik pedig aszinkronos kommunikációt tesz lehetővé: a hívások folyamatos jellegűek, az e-mail pedig például az aszinkronos kategóriába tartozik.

„A szöveges üzenet valahol a kettő között helyezkedik el” – mondta John du Pre Gauntt, az eMarketer vezető elemzője. „Annyira azonnali, mint egy telefonhívás, és azonnal eléri a címzettet, nem úgy, mint az e-mail, melyet a számítógép bekapcsolásáig nem kap meg. Ha viszont az email telefonra érkezik, ugyanazok a hatások érvényesülnek, mintha SMS jött volna.”

Mr Gauntt kifejtette, hogy a szöveges kommunikáció hasonló egy párbeszédhez, valamint a hirdetők linkeket ágyazhatnának be az üzenetekbe, így bevonva más médiumot is, mint például térképek, hívásindítás, videó-megtekintés.

„A hirdetők leggyakoribb hibája, hogy összekeverik a 35 éves kor felettiek által küldött SMS-eket az aszinkronos e-maillel. Ha megnézzük a chat-programokat, a Twittert, és az SMS-t, sok hasonlóságot fedezhetünk fel a folyamatos élőszóbeli kommunikációval, de a kettő nem ugyanaz. A szöveges üzenetekkel foglalkozó hirdetőknek még el kell sajátítaniuk a párbeszéd művészetét” – mondta Mr Gauntt.

2011-re az összes reklámok által támogatott üzenetforgalom értéke Észak-Amerikában eléri majd a 4 milliárd dolláros értéket.

(Forrás: eMarketer)

« »