Az Apple iOS operációs rendszerében található biztonsági rés lehetővé teszi, hogy félrevezessék az sms fogadóját azzal kapcsolatban, hogy milyen számról érkezett az üzenet.
Sose bízzon meg első látásra egy sms-ben, amit az iPhone-jára kapott – figyelmezteti az Apple mobiljának tulajdonosait pod2g. Az ismert hacker egy olyan biztonsági rést fedezett fel az iOS-ben, ami a kezdetektől fogva a rendszer része, és még a szoftver ősszel megjelenő, 6-os verziójában is megvan.
A hiba az ismerősök közti megtévesztéseken túl komolyabb bajok forrása is lehet, hiszen ha egy szervezet, például bankunk nevében kapunk sms-t, akkor nem túl sok okunk van (illetve eddig nem sok volt) kételkedni a feladó valódiságában, ha a telefonszám láthatóan stimmel.
A hacker mellett az Apple is figyelmezteti az iPhone-osokat. A cég szerint érdemes az iMessage szolgáltatást használni, az ugyanis jóval biztonságosabb az sms-eknél. A valóban praktikus szolgáltatásnak viszont van egy komoly hátránya: csak iOS-es és OS X operációs rendszerű eszközök közt működik.
(forrás: http://hvg.hu/)