Cimke Archívum: sms promóció


Egy nemrégiben készült kutatásban az üzleti döntéshozók mobilinternettel kapcsolatos attitűdjét vizsgálták.

A vezető beosztású döntéshozók számára már évek óta nélkülözhetetlen eszköz a mobiltelefon, mely lehetővé teszi, hogy otthon vagy utazás közben is dolgozhassanak. Ahogy azonban az okostelefonok egyre inkább a mindennapi élet részévé válnak nemcsak az üzleti, de a magánszférában is, a fiatal, technológiai újításokban jártas dolgozók pedig egyre feljebb jutnak a ranglétrán, egyre több mobilos lehetőség nyílik meg a B2B marketingesek számára.  A Forbes Insight 2010 októberében végzett felmérése szerint, a vezető döntéshozók 82%-a rendelkezik okostelefonnal, mely jóval magasabb, mint az átlagos penetráció: ez az eMarketer becslései szerint idén 19,4%-os. Számos üzletember elsődleges üzleti kommunikációs eszköznek tartja mobilkészülékét, csak az 50 éves kor felettiekre volt jellemző, hogy elutasították ezt az állítást.
A legidősebb válaszadók voltak azok, akik a legkevésbé szívesen intéztek üzleti-jellegű vásárlást mobil eszközről, bár még az 50 felettiek 48%-a is azt állította, hogy nincs ezzel különösebb problémája.  Összesen a megkérdezettek közel kétharmada lenne hajlandó munkaeszközt vásárolni mobilinterneten – ez az arány a 40 év alatti döntéshozók esetében 78%.
A legtöbb amerikai vezető üzleti célokra is használta a mobil alkalmazásokat. A legidősebb válaszadók körében jóval alacsonyabb a mobil alkalmazások használata, de az 50 év alattiak többsége legalább alkalomszerűen használ ingyenes vagy fizetős B2B alkalmazásokat.
A döntéshozók pedig figyelemmel kísérik a mobilkészülékeiken megjelenő reklámokat is.  A többség, 57% jelezte, hogy nem kerülték el a figyelmét a mobilhirdetések, és közel ennyien klikkeltek a mobilinternetes hirdetésekre (56%) és a fizetett keresési találatokra (51%) is.
„Bár optimistán hangozhat ez a marketingesek számára, a vezető beosztású döntéshozók válaszai figyelmeztető erejűek is a reménybeli hirdetőknek: a döntéshozók 53%-a –korcsoportonként nagyjából egyenlő eloszlásban – szerint a mobil hirdetések tolakodóbbak, mint a webes hirdetések” – olvasható a jelentésben. „Ennek tudatában a mobilon hirdetőknek ügyelniük kell arra, hogy ne essenek túlzásba, hogy a kedvelt, elfogadott hirdetések helyett ne kéretlen, zavaró reklámokkal terheljék a célcsoportot.”
(Forrás: eMarketer)



Európa és az Egyesült Államok után a japán piacra viszi el a mérést a kutatócég.

Japánban is bevezeti MobiLens mérését a comScore. Az ázsiai piac ezzel az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Olaszország és Spanyolország mellé csatlakozik be.

A szolgáltatás keretében a comScore a japán mobilfelhasználók demográfiáját, fogyasztói magatartását és eszközellátottságát vizsgálja. A piacra lépés logikus volt, hiszen az ázsiai országé az egyik legfejlettebb mobilpiac.

Júniusban majd 60 millió japán böngészett mobilján, ami a teljes mobil közönség 59,3 százaléka. Mobil alkalmazást pedig 42,6 millióan használtak (42,3%). E-mailt a mobilfelhasználók 54 százaléka olvasott telefonján, az időjárást pedig 34,1% nézte meg így. A mobil keresés a felhasználók harmadát mozgatta meg, híreket és sportinformációkat kb. 20% böngészett mobilján. A japán turista sztereotípiáját magunk elé idézve az sem meglepetés, hogy 63% használta júniusban mobiltelefonját fényképezésre. Az SMS küldés 40,1 százalékot mozgatott meg, a tévé vagy videótartalom nézése pedig 22 százalékos arányt ért el.



Az sms-marketing és -hírszolgáltatás jövője

Ki gondolta volna, hogy amikor már bárhonnan tudunk telefonálni, a hagyományos távirathoz hasonlóan betűket fogunk pötyögni egy kis masina billentyűin?

Az sms a mobiltelefonok legnagyobb sikerágazata, és a jövője még jelenénél is ragyogóbb – derül ki a Frost&Sullivan marketing-tanácsadó cég felméréséből. 2002-ben Angliában a szolgáltatók bevételük mintegy tíz százalékát nyerték a szöveges üzenetek továbbküldéséből. Ez lehet, hogy nem tűnik soknak, de jóval fölötte van az előzetes várakozásoknak. A piaci várakozások szerint az elkövetkező négy évben ismét megduplázódhat a forgalom. Ez 2006-ra évi 365 milliárd, azaz napi egymilliárd sms-t jelentene csak Nyugat-Európán belül! 53

Az sms felhasználása a marketingben várhatóan növekedni fog. Egyrészt a már kipróbált alkalmazásokat széles körben fogják használni, másrészt bővülni fog az alkalmazások köre, a felhasználás területe. Az integrált marketing a különböző funkciók (ügyfélmenedzsment, promóció, termékmenedzsment, marketingkutatás) együttműködését, illetve a különböző részlegek (a marketing és a többi szervezeti egység) magas szintű koordinációját jelenti. A marketingmegoldások terén a fejlődést előmozdító fő tényező a vevők igényeinek, szükségleteinek megértése (függetlenül attól, hogy azok már konkrétan is megjelentek, vagy még csak látens formában léteznek). Az integrált marketingen keresztül pontosabbá válhat a cégpiac meghatározása, a vevői szükségletek feltárása, illetve a még meg nem fogalmazott igények kielégítése.

Az előrejelzések szerint jó néhány évig pötyögjük még az sms-eket. Akkor is csak lassan szorulnak háttérbe, mert mellettük fotókat és videókat fogunk küldözgetni – az új készülékekkel már most is használható – multimédiás üzenetküldés segítségével. A mobil-szövegesüzenet azonban ettől nem tűnik el, mint ahogy az e-mail sem tűnt el a képek és a mozgófilmek internetes továbbítása mellett. A mobiltelefon területén a technológiai fejlesztők és szabványalkotók munkája nyomán indult útjára az mms (multimedia messaging solution). E tanulmányban az m-marketing fogalma alatt általában az sms-marketinget tárgyaltuk. A képek küldésére is alkalmas mobilkommunikációs eszközök elterjedése nyomán ennek megfelelően várható az mms-marketing, a képek küldését felhasználó mobilmarketing térhódítása.

Az egyik legdinamikusabban fejlődő m-szolgáltatás az sms-ekben adott tartalomszolgáltatás lehet. Előrejelzések szerint 2006-ra minden száz sms-ből hetet a hírügynökségek és -portálok küldenek majd 54. Emellett, ahogy manapság egyre több napilapnak és egyéb újságnak van on-line elérhető weblapja, úgy várhatóan lesz megrendelhető napi hírküldő szolgáltatása is. A mobilos tartalomszolgáltatók a mobiltársaságokkal való jövedelemmegosztásban reménykedhetnek – elvégre az üzlettel mindkét fél jól jár.

A kreatív marketinget – ezen belül a mobilmarketinget – alkalmazó szervezetek megjelenhetnek olyan új megoldásokkal, amelyekkel nem pusztán kiszolgálják a piacot, hanem piacot teremtenek 55. Ez nemcsak piaci szervezetekre, hanem az állami intézményekre és a nonprofit szektor intézményeire is vonatkozik. A mobilkommunikáció, ezen belül az sms tartósan életünk részévé vált.

Következtetések: mobil-tartalomszolgáltatási lehetőségek az állami intézmények és a nonprofit szervezetek számára

A piac mai tendenciáit figyelve egyelőre semmi nem utal a szöveges üzenet eltűnésére, sőt, éppen ellenkezőleg, egyre inkább része életünk civil, politikai és személyes terének egyaránt 56. A kommunikáció stratégiai szemlélete ezért azt kívánja, hogy az üzleti szektor mellett a két másik nagy társadalmi terület, a közszféra és a nonprofit szektor szervezetei is tudatosan szőjék mobilkommunikációs hálójukat.

Ennek eszköze lehet az sms-tartalomszolgáltatás alkalmazása az állami és a non-profit szektor számos területén. Itt egyfelől az m-marketing módszereinek átvételére, a másik két szektor sajátosságaihoz való átdolgozására gondolhatunk. Az ügyfélkör-építés, a lojalitásmegerősítés, a márkaépítés a másik két szektor számára is lefordítható, értelmes és hasznos közösségépítési módszerek. Ugyanígy, az sms-ben nyújtott rendszeres vagy alkalmi hír- és információszolgáltatás is számos módon hasznosulhat az állami és a nonprofit szektorban.

Nézzünk néhány példát a felhasználás területeire.

Az önkormányzatok sms-ben küldhetnek értesítést a helyi rendeletekről, az önkormányzati testületi ülések időpontjáról és napirendjéről, a testület döntéseiről, a képviselők fogadóóráiról, a polgármester munkájáról, a hivatal nyitva tartásáról, az ünnepségekről, a helyi lap megjelenéséről, a helyi tévé(k) és rádió(k) műsorairól stb. Emellett a testületek sms-ekben a helyi közvéleményt is szondázhatják döntés-előkészítési helyzetekben, és nyilvános sms-számot működtethetnek a közérdekű bejelentések számára. Kérésre helyi iparosok, vállalkozások adatait is kiküldhetik a szolgáltatást keresők számára. A balesetekről, a forgalmi dugókról, a tömegközlekedési fennakadásokról való tájékoztatás újabb alkalmazási lehetőséget jelent 57.

Az állami szervezetek, intézmények közül itt a kulturális intézményeket emeljük ki. Ahogyan ma egyes profitorientált zenés szórakozóhelyek elindították sms-marketing-szolgáltatásaikat, a kulturális intézmények közönségének rendszeres informálása ugyanúgy hasznos lehet a látogatók számának növelésére és lojalitásának, érdeklődésének megtartására. A (művész)mozik és a színházak műsoraikról, bemutatóikról, a múzeumok megnyitóikról, kiállításaikról, a művelődési házak tanfolyamaikról és egyéb programjaikról küldhetnek rendszeresen szöveges üzenetet. A törzsközönségnek mindehhez akciókat, kedvezményeket is ajánlhatunk, illetve az sms-szolgáltatást törzslátogatói (vagy például a filmklubhoz tartozó) privilégiumként ajánlhatjuk.

Ugyanígy, a nonprofit szervezetek (egyesületek, alapítványok) közösségépítése részben követheti a fogyasztói lojalitás megerősítésének üzleti technikáit, a közösségépítés marketingmódszereit. Az sms olcsó és hatékony eszközt adhat a fontos eseményekről szóló hírek, a szervezet profiljába vágó üzenetek továbbításához. Végül a társadalmi mozgalmak – a vírusmarketing logikájának alkalmazásával – az sms-t a rendezvényekre való meghívásra, „riadólánc” megszervezésére, tüntetésekre való mozgósításhoz használhatják a tagság és a szimpatizánsok körében.
(forrás: www.mediakutato.hu)



Az SMS-marketing a mobilmarketing legismertebb és talán legelterjedtebb formája is egyben. A szó hallatán a legtöbb felhasználó SMS-nyereményjátékokat, SMS-híreket, térítés ellenében letölthető zenét, hátteret és játékokat képzel el. Ám az SMS-marketing fogalma ennél sokkal többet takar.
Napjainkban egyre több cég használja ennek előnyeit, és ezzel is segíti eladásaik hatékonyságát. Bizonyára mindenki részt vett már legalább egyszer nyereményjátékban, szavazott már kedvenc zeneszámára, versenyzőjére. A jelenséget senkinek sem kell bemutatni, a folyamat azonban megérdemel némi figyelmet.

A szakember szemével
Az SMS segítségével sok minden elintézhető, véghezvihető a szokványos üzenetíráson túl. Nyereményjátékokba regisztrálhatunk, versenyekhez csatlakozhatunk, rendelhetünk és fizethetünk vele bármit, szavazhatunk, sőt, ha kedvünk tartja, az autóriasztóval is kommunikálhatunk, illetve távolról szabályozhatjuk a ház megvilágítását. A cégek azonban felismerték az SMS lehetőségének a fentieknél is hatékonyabb felhasználhatóságát, ez pedig nem más, mint az SMS-ben terjesztett klasszikus reklám.

Reklámtartalmú üzenetekkel elárasztani a felhasználók egy bizonyos csoportját – bár, ha nem is egészen szabályos – nem nagy művészet. Ahhoz azonban, hogy egy SMS-kampány valóban effektív legyen, az ügyfelet cselekvésre, néminemű visszacsatolásra, együttműködésre kell késztetni.

Többé-kevésbé az egész kampány azon áll vagy bukik, hogy a kiküldött SMS címzettei közül hányan jeleznek vissza. A visszacsatolás különböző módokon érhető el, a leggyakoribb egy nyeremény elnyerésének lehetősége a „küldj SMS-t erre a számra ezzel a szöveggel, és megnyerheted a csodálatos, trendi, luxus …” hangzatú üzenettel. Ha a másik oldal erre a felhívásra reagál, a kampány szervezőinek már nyert ügye van. A puszta visszajelzésből ugyanis néhány nagyon fontos tényező állapítható meg, többek között a felhasználó néhány személyi adata is, amely a későbbiekben felhasználható.
Az ügyfeleket reakcióik alapján különböző csoportokba osztják, és ezekből alakítják ki a későbbi célcsoportokat, felmérések során a mintacsoportokat. A legfontosabb felismerés mégis az, hogy az adott ügyfél érdeklődik a kampány tárgya iránt. A visszajelzések alapján pontosan meghatározható a kampány effektivitása. A többi kampányformával ellentétben itt minden aktivitás teljességében célzott. A nyereményjátékok feltétele lehet például egy adatlap kitöltése is, amely a vásárlási szokásokat tárgyalja, s ennek segítségével a megbízó cég érdekes információkat tudhat meg potencionális ügyfeleivel kapcsolatban. Néhol a termék kódját is kérik beküldeni, így a cég pontosan tudja, hogy a versenyző mit vásárolt, a versenybe sorolt termékek közül melyiket választotta.

Premium Rate SMS
Az SMS-marketing folyamán nemcsak a termék reklámozása folyik, hanem lehetőség van annak azonnali adásvételére is. Ilyen formában általában információkat, előfizetést és különböző oldalakhoz való hozzáférést vásárolhat a felhasználó. Ennek közvetítője nem a hagyományos értelemben vett rövid szöveges üzenet, hanem az ennél valamivel összetettebben működő Premium Rate SMS. Ez a kommunikációs forma természetesen magasabb tarifával működik. Az erre a célra fenntartott számok egy adott országon belül az összes szolgáltató esetében azonosak. Ilyen üzeneteket nem küldhetnek külföldi szolgáltatók ügyfelei, akik az adott országban csak roamingban kapcsolódnak a belföldi hálózathoz.

A Premium Rate SMS-üzenetek árának alsó határa húsz forint körül mozog, ilyen áron általában nyereményjátékokat terjesztenek. Itt a visszajelzés egy bizonyos nyereménnyel motivált, és az üzenet ára csak a mobilszolgáltató és az üzemeltető költségeit fedezi. A költségesebb kampányok esetében a felhasználó a nyereményen túl – amely általában szintén magasabb értékű – az SMS szövegével is motivált. A nyereségből ilyen esetben a verseny szervezője is részesül.
Az SMS-kampány előkészületei és folyamata
A mobilszolgáltatók rendszerint nem szerveznek kampányokat, hanem arra specializált cégeket bíznak meg azok lebonyolításával. A telefonszámokat, amelyekre a versenyzők, vagyis a kampány résztvevői az üzeneteket küldhetik, már jóval előtte lefoglalják, hiszen általában valamire utaló vagy könnyen megjegyezhető számokat választanak. Ezeket a kampány stílusa szerint felosztják, miközben egy számot többnyire több cég is használ. Az üzemeltető ilyenkor az üzenetben megadott kód vagy kulcsszó szerint tájékozódik. A kulcsszót a mobilszolgáltatónak is jóvá kell hagynia, hiszen az is lehet foglalt. Az üzenetben ezután következhet például verseny esetén a helyes megoldás, esetleg név és elérhetőségi adatok. A kampány regisztrációja, a feltételek jóváhagyása és a rendszer beállítása néhány hétig is eltarthat, ezzel a megrendelőnek is számolnia kell.

Bizonyos dátumhoz kötött kampány esetén több hónappal előtte el kell kezdeni az előkészületeket. Számolni kell azzal is, hogy a nyereség is csak néhány hónappal később érkezik majd meg. A mobilszolgáltatónak először is be kell gyűjtenie az üzenetek árát, majd mindezt összegezve az üzemeltető felé továbbítani. Ha az üzemeltető az összes szolgáltatótól begyűjti a nyereséget és a kampány adatait, azokat a saját nyeresége levonásával továbbíthatja a megrendelő felé.
Maga az SMS-kampány, nyereményjáték, illetve az információ adásvételének konkrét realizációja a következőképpen alakul: a felhasználó, vagyis a célcsoport által elküldött üzenet a mobilszolgáltatón keresztül az üzemeltetőhöz vándorol, ahol is az összes szolgáltatón keresztül beérkezett válasz találkozik. Az üzemeltető az üzeneteket feldolgozza, választ generál, és azt az adott szolgáltatón keresztül visszajuttatja a felhasználóhoz. Az egész folyamat mindössze néhány másodpercig tart. Az SMS ára ezt követően a résztvevők között oszlik el. A mobilszolgáltató kapja rendszerint az összeg 50 %-át, amíg az ő részébe foglalt a nyereségen kívül a feldolgozás és a számlázás díja is.

A százalékarány a Premium Rate SMS-üzenet árától függően változhat. Minél magasabb az összeg, annál nagyobb arányban részesülnek a szolgáltatón kívüli felek. Az üzemeltető rendszerint az ár 20 % -át kapja, miközben a megbízó felé a saját díjszabása szerint is számláz. A díj többi része a kampány alkotóit illeti. Az olcsóbb üzenetek áraiból a kampány kiötlőinek nem származik nyeresége. Az ő hasznuk a kampány létrejötte és annak eredményei.

A mennyiség átka – „SMS-vakság”
Mivel a Premium Rate SMS esetében az első lépés mindig a felhasználó részéről érkezik, ebben a formában SPAM-üzenetek nem terjeszthetőek. Bizonyos összegű Premium Rate SMS elküldése után a mobilszolgáltatót legálabb egy válaszüzenet kiküldése kötelezi, de a kiküldhető válaszüzenetek száma is meghatározott. Amennyiben a felhasználó saját kérésére aktivált bizonyos szolgáltatásokat – hírek, viccek, időjárás-jelentés küldését –, jogában áll azokat bármikor deaktiválni. Mégis előfordulhat, hogy egy időben túl sok hasonló tartalmú üzenet jut el hozzá, és egy idő után ignorálja vagy el sem olvassa azokat. Az a felhasználó pedig, aki a Premium Rate SMS-üzeneteket azonnal, olvasatlanul törli, jóval nehezebben szólítható meg.
(forrás: digiport.hu)



Az emberek mindenhová magukkal viszik a telefonjaikat – sokan még azzal is alszanak. Ezért a mobilkészülék kitűnő eszköz arra, hogy a hirdetők jól időzített üzenetekkel elérjék célközönségüket. Az alábbi felmérésből kiderül, hogy a földrajzi elhelyezkedés alapján célzott reklámokat a többség pozitívan fogadná.

A 1020 Placecast számára a Harris Interactive által készített felmérés arra derített fényt, hogy az amerikai 18-34 évesek 42%-a, a 35-44 évesek 33%-a kedvezően állna a kedvenc helyeikről érkező, mobilreklámhoz szükséges beleegyezési kérelmekhez.
Azok között a válaszadók között, akik beleegyeznének, hogy készülékükre földrajzi elhelyezkedés alapján küldjenek reklámokat, több mint 50% volt azok aránya, akik éttermek ajánlatait várnák, ezt követték a mozik és egyéb eseményekre szóló jegyek, belépők, és a végkiárusítások.
Az is kiderült, hogy a vásárlók mintegy 90%-a hajtott már végre impulzusvásárlást leárazás miatt, és a mobiltelefon-használók 22%-a hetente tett így. Azok a hirdetők, akik a megfelelő helyen, a megfelelő időben tudják tájékoztatni a vásárlókat a helyi ajánlatokról, ki tudják aknázni ennek az attitűdnek az előnyeit.
„Az idő és a hely megfelelő, egyedi kombinációjáról beszélünk, melyhez hozzájön még a vásárló döntése, hogy beleegyezik a reklámokba az őt érdeklő márkák részéről – ez szerintünk lehetőséget kínál a releváns marketing tevékenységre” – mondta a 1020 Placecast vezérigazgatója, Alistair Goodman az eMarketernek adott interjújában. Hangsúlyozta, hogy az ilyen, mobiltelefonos reklámok esetében „a marketinget mint szolgáltatást, és nem mint zaklatást” kell értelmezni.
Ami miatt a mobilmarketing remek megoldás lehet az emberek helyi boltokba történő csábításához, az az, hogy lehetőséget kínál a vásárlók és az őket érdeklő hagyományos üzletek közötti kapcsolat létesítésére akkor, amikor éppen vásárolni indulnak, és készek a termékeket megvenni – véli a Placecast 1020.
A Borrell Associates becslései szerint a helyi jellegű mobilos reklámköltések csupán a mobiltelefonos hirdetési kiadások 20%-át, alig 500 millió dollárt tesznek majd ki 2010-ben.
„Még így is, a mobil olyan kategória, melyet a közönség növekedésével érdemes figyelemmel kísérni: a kuponok, a mobilos adatbázis marketing és a reklámok által támogatott SMS-ek a helyi hirdetők számára használható megoldást kínálnak – olvasható a cég 2010-es helyi interaktív reklámozásról kiadott előrejelzésében.
(Forrás: eMarketer)



Nemrégiben az Orange közzétette „Exposure 2” nevet viselő kutatásának eredményeit, melyben a fogyasztók mobilmarketinghez való viszonyulását vizsgálta.

A kutatásból kiderült hogy azon előfizetők 81%-a, akik bármely, nem hangalapú szolgáltatást használnak mobiljukon, hetente legalább egyszer fogyasztanak valamilyen mobilmédiát, mégpedig otthon. Az eredmények között szerepelt az is, hogy a mobilt személyesebbnek és innovatívabbnak tartják a felhasználók, mint a többi reklámozásra használt médiumot, és a válaszadók meglepően nagy aránya, 35%-a, foglalkozott már valamilyen szinten m-kereskedelemmel.
A felmérés egy 18 hónappal ezelőtti kutatás mintájára készült. A szektor üdvözölte a kezdeményezést, mivel ritka az ehhez hasonló alapos, minőségi kutatás.
Az Orange számára a Basis által elkészített felmérés kvantitatív részében 2000 személyt kérdeztek meg, mely viszonylag szilárd eredményekhez vezetett.
Az eredményekből kiderült, hogy a mobilmédia-fogyasztók átlagos életkora 36 év, és 81%-uk főleg otthon vagy tömegközlekedésen használja a médiumot. A válaszadók 67%-a, aki e-mailezésre használta mobilját, szintén otthon tette ezt, csakúgy, mint az az 56%, aki a mobilinterneten szörfözött lakásából. A mobilmédia felhasználói nagyon nyitottak a mobilmarketing felé – a megkérdezettek 70%-a vonzónak találta az interaktív marketing technikákat. A mobilmarketing jelenleg legnépszerűbb formái az átklikkelésre alkalmas reklámok és a kuponok.
A mobilt a legszemélyesebb és leginnovatívabb eszköznek tartják az összes hagyományos és digitális eszköz közül.
A fogyasztóknak azonban még vannak kételyeik a költségekkel és a biztonsággal kapcsolatban: az Orange szerint erre megoldást jelentene, ha a hirdetők egyértelműen jeleznék, mivel jár, ha ráklikkelnek egy banneres reklámra vagy válaszolnak egy ösztönző SMS-re. A szolgáltató javasolta azt is, hogy a hirdető fizesse az adatforgalmi díjakat, és használjon hivatalosnak ható URL-eket és e-mail címeket, különösen, ha a márkában már bíznak a vásárlók.
Steve Heald, az Orange UK társ-csatornákkal foglalkozó igazgatója elmondta: „Az Exposure 2 kiválóan tájékoztat arról, hogy milyen esélyekkel és mobilmarketinges módszerekkel próbálkozhatnak a márkák fogyasztóik körében. Az emberek szívesen fogadnak olyan kampányokat, melyek kihasználják, hogy a mobil egyedi és innovatív eszköz a szemükben, és amely izgalmas, és érdekes interakciót kínál számukra. Tisztán látszik az is, hogy a cégeknek tájékoztatniuk kell vásárlóikat azzal kapcsolatban, hogy mit várhatnak egy mobilkampánytól.”
(Forrás: DMA UK)



A Transverse közzétette vezeték nélküli és mobil-iparágra vonatkozó kutatását, melyből többet megtudhatunk az előfizetők telefonhasználati szokásairól és arról, hogy milyen mértékben hajlandóak reklámokat megtekinteni cserébe előfizetésbeli kedvezményekért.

A Transverse által kezdeményezett, az iGR marketingstratégiai tanácsadó cég által levezényelt kutatás a mobil- és a vezeték nélküli szektorra koncentrálva, 810 fő 18 és 65 év közötti előfizető válaszain alapul. Az eredmények szerint a válaszadók nagy része befogadó a mobilreklámokkal szemben. 56%-uk állította, hogy hajlandó lenne hirdetéseket megnézni telefonján, ha ezért cserébe 25-50%-os engedményt kapna havi számlájából.

A kutatásból kiderült továbbá:

* A 35 év alatti mobilosok a legbefogadóbbak a reklámokkal szemben némi engedményért cserébe.
* A fiatalabb, 18-25 éves korú előfizetők, akik nagyobb mértékben használják a szöveges üzeneteket, inkább ennél a szolgáltatásnál, míg a hanghívásokat előnyben részesítő 26-44 éves korúak inkább a beszéd alapúaknál érvényesítenék a kedvezményeket.
* A megkérdezettek 46%-a szerint 25-50%-os engedmény a havi számlából már elegendő lenne ahhoz, hogy engedélyezzék a szolgáltatóknak a keresési, e-mailezési és SMS-ezési szokásaikról, és földrajzi helyzetükről történő adatgyűjtést – ez persze nem vonatkozik az üzenetek szöveges tartalmára.

„A mobilreklámnak számos formája van, és az általános vélekedés szerint tolakodó. De amikor felkínáljuk az előfizetőknek a lehetőséget, hogy reklámokat kapjanak, és elérhetővé tegyék telefonhasználati szokásaikat némi engedményért cserébe, a mobilreklám nagyon is jól targetálható és magas hatékonyságú lehet” – mondta Iain Gillott, az iGR elnöke. „A kutatás eredményei azt jelzik, hogy a fogyasztók nyitottak a nem hagyományos mobilreklám modellekre is.”

„A jelen gazdasági helyzetben a fogyasztók igyekeznek minden módon csökkenteni havi kiadásaikat” – mondta Jim Messer, a Transverse vezérigazgatója és elnöke. „Ha egy szolgáltató képes úgy ösztönözni előfizetői bázisát, hogy értékesebb kapcsolatot hozzon létre a felhasználók, a márkák, a kereskedők és a média cégek között, az előfizetők jelentős kedvezményekben részesülhetnek, a hirdetők pedig remekül tudják targetálni üzenetüket. A vezeték nélküli szolgáltatók számára pedig ez olyan bevételt jelent, mely segít a nyereségesség fenntartásában. Mindez a korszerű OSS technológiának köszönhető”.
(Forrás: DMA)



A mobilreklámozás már egy ideje a figyelem középpontjában van. Habár a szöveges üzenetek népszerűek a fiatal felnőttek körében, a 160 karakteres formátum még nem képes tömegeket befolyásolni.

Mégis, azok a fogyasztók, akik válaszolnak a mobilreklámokra, a szöveges üzenet formátumot kedvelik a legjobban – derül ki az amerikai Direkt Marketing Szövetség felméréséből, melyben 15 év feletti mobilosokat kérdeztek. 10-ből 7 válaszadó, aki már cselekedett mobilreklámok hatására, állította, hogy egy termékről vagy szolgáltatásról szóló SMS üzenet ösztönző hatással volt rá. Ez majdnem háromszor annyi, mint ahányan kuponra vagy mobilinternetes reklámra reagáltak. De még a szöveges üzenetek sem képesek az olyan marketing eszközöket, mint az e-mailt vagy a DM leveleket kiszorítani. Sőt, a 2008 februárjában az ExactTarget által megkérdezett amerikai Internet-felhasználók csupán 1%-a jelölte meg a szöveges üzenetet, mint általa legjobban kedvelt, engedélyhez kötött csatornát. Ehelyett, elfogadóbb az eszközzel szemben, ha az többcsatornás kampány részeként vagy jól elkülöníthető célcsoport megszólítására van használva.
A szöveges üzenet lehet, hogy alulmarad a mobilreklámozásban, ahogy egyre jobban elterjednek az okostelefonok, és a kedvező tarifarendszerek, gondoljunk csak az iPhone-ra. Azonban egyszerűsége és könnyű összeegyeztethetősége miatt a szöveges e-mailekhez hasonlóan várhatóan még sokáig vonzó marad.
A nagyobb kérdés továbbra is az, hogy mikor lesz a mobilreklám igazán elterjedt marketingeszköz? A legtöbb marketinges számára ugyanis jelenleg még csak kísérleti jelleggel szerepel a portfólióban.
A 2008 februárjában az iMedia Connection által készített felmérés is jelezte, hogy a mobilmarketing még gyerekcipőben jár. Habár a válaszadók egynegyede nyitottnak bizonyult arra, hogy a mobilmarketing használatát fontolóra vegye idén, kétharmaduk inkább csak próbaként alkalmazná. John du Pre Gauntt, az eMarketer vezető elemzője szerint azonban „egyre nagyobb érdeklődést tapasztalhatunk a mobilmarketinggel kapcsolatban. Még azok is, akik jelenleg nem élnek ezzel a lehetőséggel, főleg az időzítés vagy egyéb taktikai okok miatt döntenek így, nem pedig azért, mert nem tartják vonzónak az ötletet”.
(Forrás: eMarketer)



A mobiltelefonon keresztül terjesztett és felhasználható kuponokat 2013-ra mintegy 200 millió előfizető használja majd – derül ki a Juniper Research egy friss kutatásából.

A Juniper Research jelentése szerint a mobilkupon piac jelenleg Japánban és Koreában a legfejlettebb, de egyre nagyobb számban alkalmazzák az eszközt Európában és az USA-ban is a főbb kereskedelmi szektorokban, mint például az éttermekben, szórakozóhelyeken, élelmiszer- és egyéb üzletekben.

A Távol-Kelet fejlett nemzetei, Észak-Amerika és Nyugat-Európa teszik majd ki a piac legnagyobb részét 2013-ban.

A jelentés szerzője, Howard Wilcox részletesebben is beszámolt: „Manapság a kuponok túlnyomó többsége papír-alapú, de a mobiltelefon teljes körű, egyéni marketing eszköz, és a mobilkuponok tesztjei gyakran kétszámjegyű értékekkel nagyobb válaszadási arányokat mutattak.”

A Juniper jelentés kiemeli a kényelmet és az egyszerűbb kezelhetőséget, mint előnyt. Van azonban néhány nehézség is, mint például az, hogy nem áll rendelkezésre elegendő POS terminál a boltok kasszáinál, mely lehetővé tenné a könnyű és gyors beváltást, ami pedig létfontosságú a fogyasztói élményhez.

Napjainkban a mobilkuponok használata nagyrészt a Távol-Keletre összpontosul. 2013-ra azonban Nyugat-Európa és Észak-Amerika teszi majd ki a kupon beváltási értékek 20%-át. A technológia is fontos tényező, a legtöbb jelenleg egy kódból – gyakran vonalkódból – és egy SMS-ből áll. A jövőben a közeli rádiófrekvenciás kommunikációs technológia (NFC) terjed majd el az alkalmazás használatára.
(Forrás: DMA)



Ahogy csökkennek a mobilos hanghívás-alapú szolgáltatásokból származó bevételek, a szolgáltatók inkább a mobil adatforgalmi szolgáltatások felé tekintgetnek. A szöveges üzenetküldés az egyik legnépszerűbb ezek között, a számos típusú üzenetből származó bevétel pedig egyre nő.

A brit, francia, német, olasz és spanyol SMS-ezők száma 3,3%-kal nő évente, szerepel az Airwide Solutions 2008 decemberi adataiban. Az elemző cég szerint ennél nagyobb ütemben csak az MMS-küldők tábora nő, ahol is ez az érték 9,2%.
A brit mobilosok 2008-ban mindennap átlagosan 25 millió szöveges üzenetet küldtek. Az évi 30 000 fontnál (55 200 dollár) magasabb jövedelmű felhasználók között különösen gyorsan, évente 16,9%-kal nő a szöveges üzenetküldés volumene.
„Habár a mobilos üzenetküldés forgalmának növekedése minden bizonnyal jó hír az ipar számára, kiemeli annak fontosságát is, hogy a szolgáltató által kiépített infrastruktúra hatékony legyen és elbírja majd a megnövekedett forgalmat az elkövetkezendő években is” – mondta Jay Seaton, az Airwide vezérigazgatója, egy közleményben.
Franciaország, ahol az MMS-felhasználók száma a leggyorsabb ütemben (15,2%) nőtt, második helyen áll az SMS-forgalom gyarapodásában is, ez 2008-ban 8,1% volt.
Az Airwide szerint a mobilmarketing és –reklámozás további növekedést fog produkálni, hozzátéve, hogy 2009-ben megkezdődhet a földrajzi elhelyezkedésen alapuló mobil reklámozás is. A cég szerint a mobil üzenetküldési forgalom még gyorsabban emelkedhet a gazdaságilag kevésbé fejlett, nemrégiben iparosodó vidékeken, mint például Ázsia csendes-óceáni része vagy Afrika.
Habár a mobilos üzenet-szolgáltatások szektora, mint egész, növekedéssel számolhat, valószínűleg nem az SMS, a kategória legkiforrottabbja, vezeti majd ezt a növekedést.
A Frost&Sullivan 2008 szeptemberi előrejelzései szerint Nyugat-Európában az MMS-forgalmi adatok 2007 és 2011 között majdnem egyharmados összesített éves növekedést (CAGR) mutatnak majd, ezzel egyidőben az SMS-ből származó bevételek csökkenése várható.
(Forrás: eMarketer)