Idő Archívum január, 2012


A mobiltelefon-tulajdonosok csaknem háromnegyede (73%) óránkánt vagy még gyakrabban nyúl készülékéhez – derül ki egy felméréséből.

Ilyenkor legtöbbször azt ellenőrizzük, hogy érkezett-e email vagy sms, megnézzük, hogy mi hír az interneten, vagy épp hány óra van. A kutatásból az is kiderült, hogy a megkérdezettek alig több mint tizede (11%) kapcsolja ki készülékét éjszakára, a nagy többség maximum lehalkítja, akkor is, amikor moziban vagy színházban van. Ilyenkor pedig még sűrűbben pillantunk rá készülékeinkre.

Arra is fény derült, hogy egyre inkább rábízzuk magunkat okostelefonjainkra. A válaszadók csaknem háromnegyede (71%) nyilatkozta, hogy maximum öt ismerőse telefonszámát tudja fejből. Ez azt is jelenti, hogy az ember a mobiltelefon esetleges lemerülése szinte tehetetlenné válik, még közvetlen ismerőseit is alig tudja elérni.

A legtöbben (76%) több mobiltelefon funkciót is használnak: nem csak telefonálnak, sms-eznek és fotóznak a készülékkel, hanem e-mailjeiket is ott nézik meg, és az internetet is használják naponta tucatnyiszor.

A legtöbbet használt alkalmazások és funkciók még: az autópálya-matrica, az ébresztő-óra, a feladattervező, a naptárfunkció. Az internetről pedig a facebook és a youtube a legtöbbet látogatott portálok a mobiltelefonokról, illetve kb: 20% tölt le zenéket, videókat a netről rendszeresen.

A “mobiltelefon-vírus” nem csak a felnőtt lakosságot támadja, a megkérdezettek 16%-a volt 20 évesnél fiatalabb, legtöbbjük már az általános iskola felső tagozatában kapott mobilt.

(forrás: http://www.mediainfo.hu/)



Szilveszterkor a három mobilszolgáltató hálózatán több mint 31 millió SMS-t és MMS-t küldtek egymásnak az előfizetők.

Az üzenetek forgalma kissé csökkent az egy évvel korábbihoz képest, amiben szerepet játszik az is, hogy egyre többen a közösségi felületeket használják ilyen célra a mobilnet segítségével.

A Vodafone Magyarország ügyfelei az előző év utolsó és az idei első napján közel nyolcmillió SMS-t és MMS-t küldtek, valamint több mint hétmillió telefonhívást kezdeményeztek.

A T-Mobile-osok összesen több mint 12,5 millió SMS-t küldtek szilveszterkor, míg a Telenor Magyarország ügyfelei az év utolsó és első napján 10,8 millió szöveges üzenetet váltottak.

A Vodafone esetében az SMS-ek mennyisége majdnem 20 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál, aminek oka az, hogy az emberek mindinkább a közösségi hálózatok, és ezáltal részben a mobilinternet segítségével juttatják el újévi jókívánságaikat szeretteikhez, barátaikhoz.

Hasonló tendenciákról számolt be a T-Mobile és a Telenor is, mivel a multimédiás tartalmakat támogató okosmobilok révén az internet az ünnepeken is meghatározó üzenetközvetítővé vált.

S bár továbbra is nagyon sokan kívántak SMS-ben kellemes ünnepeket például a Telenor előfizetői közül, jelentősen növekedett az MMS-ek valamint a mobilinternet segítségével küldött köszöntések száma a korábbi évekhez képest.

A Telenor Magyarország 2011-es kutatásaiból kiderül, hogy a jól megszokott, hagyományos funkciók mellett a felhasználók előszeretettel használják mobiljukat szórakozásra, multimédiás tartalmak megtekintésére és továbbküldésére is. Az előfizetők 91 százaléka például rendszeresen készít fényképeket készülékével.